A X. Voluta programja
2016. 07. 7-8-9-10.
- MOSONMAGYARÓVÁR

„A hajók, a lapátok különbözőek, az örvényük egyforma.
Szeresd és tiszteld a vizet, amelyen hajózol és csak a volutát hagyd magad után!”

Idén X. alkalommal telik meg a Mosoni Duna partja az Itatónál a vizek és az extrém sportok kedvelőivel.

Július 8-a és 10-e között zajlik a VOLUTA Vízi Karnevál, amely évek óta több ezer embert vonz a térségből és határainkon túlról is városunkba. A legnagyobb attrakció a sárkányhajó csapatok versenye, akik már hónapokkal a megmérettetés előtt keményen edzenek a fesztivál versenyeire.

A program gerincét alkotó sárkányhajó futamok, versenyek mellett idén is lesznek kísérő programok a résztvevők és szurkolóik, kilátogató érdeklődők számára.

 

 

Strandröplabda és strandfoci bajnokság a X. VOLUTA Vízi Karneválon!!!! 


A sárkányhajó csapatok versenye mellett több sportverseny is várja az érdeklődőket. Ilyen a strandröplabda és a strandfoci bajnokság. Július 9-én szombaton a strandröplabda bajnokságra 9 óra 45 percig lehet nevezni a helyszínen 4 fős csapatokkal, amelyekben minimum egy hölgy részvétele szükséges. A kezdés pedig 10 óra! Július 10-én, vasárnap a strandfoci bajnokságra reggel 8 és 9.45 között lehet nevezni Lévai Gábornál a helyszínen. Az első 24 jelentkező csapat vehet majd részt a bajnokságban. 1X1 méteres kapura fognak játszani 3 fős csapatok. Maga a bajnokság 10 órától kezdődik, amely eredményhirdetése este 19:30-kor várható.

 

Big Jump a X. VOLUTA Vízi Karneválon!!!!!!!!

Július 10-én 15 órától városunk egy európai összefogáshoz csatlakozik, a Nagy Ugráshoz, mely az egészséges folyók és vizes élőhelyek ünnepe. július 10-én, pontban délután 3 órakor vízbe ugrással fejezzük ki kötődésünket lakóhelyünk folyói, tavai iránt. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be egyazon időpontban.

 

A vizes sportokat igazán kedvelők például július 7-én már részt vehetnek az előprogramon, amely a hagyományos Lajta túra.

Továbbá koncertek, szabadtéri játékok, strandröplabda-, és strandfoci bajnokságok is várnak mindenkit.

 

A fesztiválprogramok július 8-án kezdődnek, 21 órától lép színpadra az Anna and The Barbies Zenekar, majd ezt követően Conaty és DJ S!D szórakoztatják a résztvevőket.

 

Július 9-én szombaton délelőtt zajlanak a sárkányhajó versenyek. Továbbá ekkor lesz a strandröplabda bajnokság is. 9 óra 45 percig lehet nevezni a helyszínen 4 fős csapatokkal, amelyekben minimum egy hölgy részvétele szükséges.

A kezdés pedig 10 óra!

Párhuzamosan mellette szabadtéri játékok várják az érdeklődőket: ugrálóvár, falmászás, rekeszmászás, rodeó bika, drótkötélpálya a Duna felett, továbbá kalapácsos erőgép.

A nap folyamán többször fellép majd a Mosonmagyaróvári Ütő Együttes.

 

19 órától pedig kiderül, kik lesznek a 2016-os év legjobb sárkányai.

 

21 órakor lép színpadra a Ladánybene 27 Zenekar, majd ismét Conaty és DJ S!D zenélnek.

 

A Voluta Vízifesztivál elmaradhatatlan része a tűzgyújtás 22:30-tól az este folyamán.

 

Július 10-én, vasárnap a diákok sárkányhajó versenyei zajlanak.

Párhuzamosan velük 10 órától a strandfoci bajnokság kezdődik, amely eredményhirdetése este 19:30-kor várható.

 

A nap folyamán délután 15 órától a WWF Magyarország felhívására egy európai méretű összefogáshoz csatlakozik városunk, a Nagy Ugráshoz.

Ez az esemény 2005 óta szimbolizálja az európai polgárok összefogását és kiállását az élő folyók védelmében. A Nagy Ugrás az egészséges folyók és vizes élőhelyek ünnepe, olyan figyelemfelhívó európai kezdeményezés, melynek során július 10-én, pontban délután 3 órakor vízbe ugrással fejezzük ki kötődésünket lakóhelyünk folyói, tavai iránt.

Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson (Big Jump Europe) több mint 250.000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be egyazon időpontban.

20 órakor hirdetik ki a Kispályás Labdarúgó Bajnokság eredményét, 20 óra 30 perctől MTE éremosztó lesz.

A labdarúgás rajongóit várják a fesztiválsátorba az este zárásaként, 21 órától óriáskivetítő előtt szurkolhatnak a 2016-os Labdarúgó EB döntőjén.

 

A rendezvény szervezésében együttműködik Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület, a Flesch Károly Nonprofit Kft. és a Városüzemeltető Kft. Mindannyian jó felkészülést kívánnak, és várják Önöket a X. VOLUTA Vízi Karneválon!

 


A VERSENYKIÍRÁS ÉS NEVEZÉS LETÖLTHETŐ INNEN!

Sárkányhajó edzésekhez foglaltsági kép:

http://sarkanyhajo.compsys.hu/

 

 
Fő médiatámogató partnerünk:

Szuperinfo

Partnerünk az Info Móvár

Mosonmagyaróvár,sárkányhajó,MVSE,Lajta,Mosoni-Duna,vízisportok,Voluta,evezés,sárkányhajó fesztivál,kenu,kajak,vitorlázás,verseny evezés
velencei gondolaevezés,Mirkó,Wlasitsch,lajta,leitha,Boot,Mosonmagyarovar,MVSE,Lajta,Mosoni-Duna,Voluta,Rudern,Paddelboot,Kajak,Segelfahrt,Dragonboot,Venetianer Gondel